Csoportból csapat – csapatépítő és tanulmányi körút

Csoportból csapat – csapatépítő és tanulmányi körút

Programunk fõ célja, az volt hogy odafigyeljen a szervezetre főként annak tagjaira. Ehhez szükséges volt a folyamatos fejlődés. Ha nem törődünk szervezetünk tagjaival, akkor hamarosan hanyatlásnak indul a teljesítmény és csökken az egymás iránti bizalom. Ahhoz, hogy ez ne következzen be csapatépítő programokra volt szükségünk. A csapaton belüli bizalmi szintet illetve a csapat teljesítményét egy csapatépítő kirándulás emeli. A csapatépítő lényege az egyének „csapatjátékossá való átképzése”, ami a mindennapi gyakorlatoktól eltérő, szokatlan, újszerű feladatok segítségével történt. A szervezet június hónap folyamán vett fel új tagokat, akiket ezzel a programmal szeretünk volna, minél jobban a csapatba integrálni. Az integráció sikerét elősegítette az, hogy a tagok a komfortzónáikon kívül találkoztak és vettek részt különböző programokban.
A kirándulás az együttes fejlesztést, vagyis a résztvevők közötti jobb kommunikációt, hatékonyabb együttműködést valósította meg. A csapatépítő kirándulás által fejlesztett főbb készségek, területek: alkalmazkodás egymáshoz, bizalomépítés, kommunikáció, együttműködés, motiváció, döntéshozatal, konfliktuskezelés, idegazdálkodás, stresszes helyeztek kezelése, vezetői készségfejlesztés.
A program közvetlenül érintettjei a szervezet tagjai voltak akik részt vettek a csapat összekovácsolásban. A közvetetten érintettek pedig azon személyek voltak akik nem csupán hallottak a programról, hanem mindazon személyek akik a jövőben ezen fiatalokkal együtt, egy közösségben, egy projektben dolgozni fognak. A program lehetővé tette azon alapvető szükséglet kielégítését miszerint minden embernek fontos a hovatartozás, egy közösségbe, egy csoportba való tartozás.
A program 2016 július 28-30 között valósult meg. A kirándulás érintett helyszínei: Békéscsaba, Siófok, Budapest, Kecskemét.

A Csoportból csapat – csapatépítő és tanulmányi körút támogatója a Bethlen Gábor Alap.