Vicc, móka és kacagás!

Vicc, móka és kacagás!

December 23-án került megrendezésre a „Vicc, móka és kacagás!” elnevezésű program az Árpdái Ifjúsági Szervezet szervezésében.

Immár harmadik alkalommal szervezték meg kabaré estünket. Fechete Tibor a szervezet vezetője elmondta: „szervezetünk fontosnak tartja a magyar közösségek egybekovácsolását a helyes identitás szellemében való nevelkedést, a vidéken élő közösségek formálását. Ennek elengedhetetlen eszköze a kulturális, sport rendezvények mellett olyan szórakoztató műsorok megszervezése is, mint a fentebb említett program.”

A magyar emberek életében a humor és a szórakozás mindig kiemelt helyen szerepel, ezért volt és van a kabarénak kiemelt szerepe a magyar kultúrában. A szervezet célja az immár hagymássá vált kabaré estek újbóli megszervezése volt, mely a támogatásoknak köszönhetően minden akadály nélkül megvalósult.

Az egész estés műsor a fiatalok által összeállított színi előadásból állt, amely magába foglalta a magyar kabaré történelem klasszikusainak színe javát.

A programban a szórakoztató jellege mellett hatalmas közösségformáló erővel is rendelkezik. A színi előadás jól mutatja a fiatalok magyar identitásuk, közösségük és a magyar kultúra iránt kifejtett szeretetét. A motiváltságnak, felkészültségnek és tapasztalatnak köszönhetően a fiatal csapat nem riad vissza semmilyen akadálytól. Az előadás végén a visszajelzések arra mutattak rá, hogy fáradozásukat siker koronázta, hiszen minden résztvevő pozitívan élte meg az eseményt.

A programban közel 30 fiatal vett részt, illetve 150 fiatal, középkorú és idős személy tekintette meg az eseményt.

A program támogatója a Communitas Alapítvány volt.