Környezetvédelemre intettek a margittai fiatalok

Környezetvédelemre intettek a margittai fiatalok

Pénteken délelőtt a Margittai Ifjak Köre a helyi polgármesteri hivatal előtt állította ki azokat a fotókat, amelyek a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet. Ugyanebben az időben a Horváth János Elméleti Líceummal közösen Horváth Éva technológia tanárnő irányításával a diákok maketteket állítottak ki.

Margitta köryezetvedelem (2)

 

„Öröm azt látni, hogy sokan készültek a mai napra, annak ellenére, hogy kedden szóltunk az iskola vezetésének és csak szerdától tudtak a diákok erről a lehetőségről. Jó érzés az is, hogy a járókelők megállnak és nézelődnek, remélem el is gondolkodnak mindennapjainkon” – mondta Demián Zsolt, a MIK elnöke. A gyerekek, bár az idő kevés volt, szép számban készítettek kiállítani valót.

Margitta köryezetvedelem (1)

A munkájuk felkerült a MIK Facebook-oldalára, ahol a legtöbbet kedvelt első három helyezett alkotás szerzői nyereményben részesülnek. Minden diák, aki részt vett ezen a kiíráson, ingyen belépőt kap a városi strandra Pocsaly Zoltán polgármester felajánlásából. A képek és makettek még hetekig megtekinthetők a városháza földszinti folyosóján.

MIK