Elkezdődött…..

Elkezdődött…..


Hatalmas sikerrel rajtolt el a 2019-es Szabadság Feszt. A szervezők nagy meglepetésére a meghirdetett Super Early Bird bérletek mindössze két nap alatt elfogytak. „Meglepődtem hétfőn délbe, hogy mindenki jegyek után érdeklődött. Számítottam rá, hogy az első körre nagy lesz az érdeklődés, de bevallom váratlanul ért és így meg kellett gyorsítanunk az új bérletek kijuttatását a jegyeladó pontokra, személyekhez” – nyilatkozta Boda Gergely a VIDIFISZ elnöke.

A 2018-ban hatalmas sikerrel zárult ifjúsági program idén igyekszik újabb meglepetésekkel és sokkal, színesebb programmal készülni, ezáltal pedig nem csak a fiatalok irányába nyitni, hanem szélesebb körben az idősebb valamint egészen fiatal generációt is bevonni a rendezvény eseményeibe.

Első nevek

A jegyváltást követően, a szervezők elárulták az első neveket is. Sokan vártak erre a bejelentésre, mely során megtudhattuk, hogy a 2019-es Szabadság Feszt biztos fellépői az Ossian zenekar, Horváth Tamás valamint Sterbinszky és Nia Even.

Az Ossian zenekar 1986-ban alakult és azóta hatalmas sikereknek örvend. A banda zenéjén keresztül minden nemzedéket megszólít, ennek köszönhetően nagy rajongói táborral rendelkeznek határon innen és túl. Térségünkben, még nem léptek fel ezért is esett rájuk a szervezők választása.

Horváth Tamás, magyar énekes, dalszerző, zenész a Sztárban sztár ötödik évadának nyertese is biztosan ott lesz a fesztivál nagyszínpadán. Dalait több millióan hallgatták meg, állandó fellépői a legnagyobb fesztiváloknak.

Nia Even, Magyarország egyik legismertebb női lemezlovasa. A fiatal DJ lélegzetelállító megjelenése, vadító tánca és páratlan előadásmódja változtatja fellépését olyan show műsorrá, mely bármely közönséget lázba hoz. A magyar szépség az elmúlt években bejárta szinte egész Magyaroszágot, emellett fellépett Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Romániában, Ukrajnában és rendszeres vendég Szlovákiában. A fesztivál egyik visszatérő sztárvendége Sterbinszky. Nemzetközi szinten is abszolút kiváló teljesítménye, eredményei, utánozhatatlan lemezlovas technikája miatt a nevét évről évre, állandó jelleggel a legjobbak között említik a szakmában.

A szervezők igérete szerint, folyamatosan lesznek újabb és újabb nevek bejelentve valamint igyekeznek nem csak a megye, hanem Erdély nagyobb városaiba is jegyeladó pontokat létrehozni.

Jegyeladók: Érmihályfalva – Boda Brigitta: 0753/918-959; Margitta – RMDSZ iroda: 9 és 16 óra között; Nagyszalonta – Hajdu Viola: 0758/939-885, Nagyvárad – Gekko Pub 17 és 01 óra között; Boldizsár Ágota: 0755149910; Marján Ádám 0774427524, Székelyhíd, Bihardiószeg – Muta Jószef: 0755/294-982; Szalacs – Szántó Ottó: 0754/583-294; Szilágy megye – Kraszna – Gál Melissza, Szatmár megye: Nagykároly – Sopronyi Roland 0745214187, Szatmárnémeti – Mitrasca Laura 0763841606, Kolozsvár – Őrösi Renáta 0755224486.  Bérletek interneten is vásárolhatók a biletmaster.ro honlapon.