Szabadság Feszt 2018

Szabadság Feszt 2018

Hatodik alkalommal rendezik meg a Szabadság Fesztivált augusztus 30. és szeptember 2. között a margittai városi strandon.

A magyar könnyűzenei élet legjelentősebb együttesei lépnek fel, mint például a Hooligans, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Leander Kills, a Depresszió, Ganxsta Zolee és a Kartel vagy a Bagossy Brothers Company.

A szervezők az idei koncertkínálatot is a közönség igényeihez igazodva állították össze. A már leszerződött és bejelentett együttesek mindegyike garancia arra, hogy remek buli készül a margittai termálvizes strandon, ahol a koncerteket követően olyan neves lemezlovasok szolgáltatják majd a zenét, mint például Sterbinkszy, Bárány Attila, DJ Lia Kustánczy, Lotfi Begi. Mellettük ugyancsak a nagyszínpadon lép majd fel többek között Missh, Essemm, az AK26, BSW, Burai Kirisztián, Pierre Maddox vagy Rico és Mood.

A szervező Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) elnöke, Boda Gergely elmondta: „Az borítékolható, hogy az idei Szabadság Feszt lesz az eddigi legváltozatosabb, amely minden korábbinál több fellépőt sorakoztat fel. Soha ennyi koncert nem volt még a fesztiválon, amelynek tökéletes helyszíne az új margittai termálstrand. Ez megannyi lehetőséget nyújt, az esti nagykoncertek és a bulik mellett napközben folyamatosan programokat, versenyeket szervezünk a fesztiválozóknak. Arra törekszünk, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező szabadidős programot vagy koncertet.”

A Szabadság Fesztiválon augusztus 30-ától, csütörtöktől szeptember 2-ig, vasárnap késő estig nagykoncertek lesznek és a partysátorban is ismert dj-k szórakoztatják majd a jelenlévőket. „De még ez a négy nap sem elegendő, annyi programot, koncertet sikerült leszerveznünk, hogy az augusztus 29-ét is beiktattuk a fesztiválprogramba, ez lesz a nulladik nap, a beköltözés ideje, és aznap már táncház és buli várja a szórakozni vágyókat. Tehát tulajdonképpen az egykor egy hétvégésre tervezett fesztivál idénre, a hatodik kiadásra már tulajdonképpen négy és fél, vagy ha úgy tetszik, ötnapos lesz” – magyarázta Boda Gergely főszervező.

„A hatodik Szabadság Fesztivál bejelentő sajtótájékoztatóját Kolozsváron tartottuk meg április végén, ezzel az volt a célunk, hogy a közép-erdélyi és székelyföldi érdeklődőkhöz is eljusson a hírünk. A tavalyelőtti, és főleg a tavalyi fesztiválon már sokan vettek részt Kolozs és Maros megyéből, sőt Magyarországról is, és igény mutatkozott arra, hogy a megye határain kívül is népszerűsítsük a rendezvényt, amelynek sikere főleg abban rejlik, hogy nagyszerű volt annak idején a helyszínválasztás, továbbá a szervezők egy olyan fesztivál megszervezését tűzték ki célul, amely elsősorban nem drága, ugyanakkor megfelelő és minőségi szórakozási lehetőséget biztosít, és ehhez tartották magukat” – mondta Borsi Balázs, a Szabadság Fesztivál kommunikációs vezetője. Hozzátette: „A »fapados jelleget« korábban sokan leszólták, azt mondva, hogy ami »olcsó«, az nem lehet jó. Az előző öt évben bebizonyosodott, hogy ez nincs így. A mi elképzelésünket bizonyítja, hogy a lehető legalacsonyabban tartott jegyárakkal az Érmellék, Bihar megye vagy a Partium egyik legnépszerűbb fesztiválja lett a Szabadság Feszt, tavaly mintegy hétezer részvevővel.”

A Szabadság Feszt támogatói: Bihar Megyei Tanács, DDIP Bihor, Communitas Alapítvány.