Időpontváltozás!

Időpontváltozás!

A nagy bejelentés után, mint sokak számára feltűnt csend övezte a 2018-as Szabadság Feszt körüli eseményeket.  A szervezők elmondása szerint, a kezdeti lelkes bejelentést után felmerült néhány olyan jellegű probléma, amely befolyásolta a rendezvény megvalósulását.

Az elmúlt évekhez képest idén objektív okok miatt az idei rendezvény a nyár nem nyitó, hanem záró bulija lesz. Figyelembe véve a megye többi eseményét a Szabadság Feszt 2018-ban augusztus 30-31és szeptember 1-2 dátumokon kerül megrendezésre” mondta el Boda Gergő a rendezvény főszervezője.

Ígéretük szerint, a dátummódosítás végleges és jövőhéttől újra beindul a kommunikáció a Facebook illetve egyéb csatornákon.

A hétvége folyamán már megjelennek a legújabb design elemek, hiszen 2018-ban nem csak a belső szabályzatban történnek változások, hanem külsőben is megújul a rendezvény. A belső szabályzat legnagyobb szigorítása az alkohol bevitelben történik, a szervezők elmondása szerint szeretnék bevezetni a „zéró toleranciát” ami értelmében beköltözéskor sem lehet majd bevinni alkoholos italokat.

Idén eddig 10 együttessel és 6 lemezlovassal került aláírásra szerződés, akik bejelentése fokozatosan fog megvalósulni. A felhozatalban ismét megtalálható lesz minden zenei irányzat. A jegyárak szintén nem kerültek egyenlőre nyilvánoságra, de a nyilatkozatok alapján nem történnek nagy változások az előző években megszokott „low cost”-os bérletárakban.

A szervezők a kellemetlenségért elnézést kérnek.