Nyári mókázás – ÁRPISZ

Nyári mókázás – ÁRPISZ

Programunk a Nyári mókázás nagy sikert aratott nem csak a helyi magyar közösség körében hanem a környező településekről látogató magyar közösségek köreiben is. A program 2016 augusztus 6.-án került megrendezésre az Árpád-i kastély kertjében, ahol a vártnál is több, mindössze 250 résztvevő mókázott velünk együtt.

Programunk nem csak örömet és mosolyt csalt a résztvevők arcára, hanem közösségformáló erővel is bírt, azok az emberek akik jelen voltak programunkon a mindennapi problémák mellett végre szórakozhattak egy olyan közösségben ami nem csak barátságos, hanem humoros is.

Ezzel a programmal kedveskedett egyesületünk, az Árpádi Ifjúsági Szervezet tagjai a környéken élő magyaroknak.

Az egész estés műsor a fiatalok által összeállított színi előadásból állt, amely magába foglalta a magyar kabaré történelem klasszikusainak színe javát.

A színi előadás jól mutatta a fiatalok magyar identitásuk, közösségük és a magyar kultúra iránt kifejtett szeretetét.

13912503_1096780223735280_6880201487646914173_n

A motiváltságnak, felkészültségnek és tapasztalatnak köszönhetően a fiatal csapat nem riadt vissza semmilyen akadálytól és a hosszú készülődések és fáradozások után hatalmas sikert arattak és örömükre a résztvevők teljes mértékben meg voltak velük elégedve és fantasztikusan érezték magukat.

Mindezek után a fiatalok kisebb svédasztallal kinálgatták a résztvevőket és kisebb beszélgetésekbe elemezték ki a programot.

A program végén az Árpádi Ifjúsági Szervezet elnöke Fechete Tibor beszédet mondott, melyben megköszönte a résztvevők jelenlétét és elmondta mennyire fontos hogy a fiatalok ilyen programokkal szorakoztassák közösségüket s hogy megőrizzék szeretetüket a közösségük és a magyar kultúra iránt. Ezek után a szervezet tagjai virág csokrot nyújtott át a közösségükben élő három legidősebb személynek, megköszönve mindazt amit a közösségükért tettek.

A program a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg.

communitas_vizszintes