Önkéntes mozgalom épült és ifjúsági szervezet alakult Élesden

Önkéntes mozgalom épült és ifjúsági szervezet alakult Élesden

November 27-én a Bihar Megyei Tanács (DSC) támogatásával megvalósult projekt keretében önkéntesek fogtak össze Élesden, hogy a helyi Kajántó Mária Gyermekotthonban közös munkával beszereljék az új konyhai polcokat és a régieket kivegyék és elszállítsák.

Elesd (2)

Húsz önkéntes gyűlt össze és közös hozzájárulással sikeresen be is fejezték a munkálatokat. A beszerelés után apróbb javítási munkálatokra is sor került. Az élesdi lakosokat összefogta egy karitatív cél, szükség is volt erre, ugyanis Élesden eddig nem igazán volt önkéntességi mozgalom.

Elesd (3)

Az est második felében, az összegyűlt ifjúsági önkéntesek megalakították az Élesdi Ifjúsági Szövetséget. Az alakuló ülést Boda Gergely, a VIDIFISZ elnöke vezette le. Az önkéntesek non-formális játékokat is játszottak, mert fontos, hogy minél jobban összerázódjanak.

Elesd (1)

Az ifjak összeállították a jövő évi terveiket és kiválasztották maguk közül azokat, akik alkalmasak vezetőnek az ifjúsági szervezetben.